Visszapörgetés

Pincészet

Több történelmi kor emlékeit tartalmazó alagútrendszert találtak a vilonyai református templom kertjében, a régészek a napokban már a leletmentést is elkezdik. Fellélegezhetünk, hamarosan akár Gyurcsány Ferenc szakdolgozata is előkerülhet valamelyik járatból…

(Magyar Hírlap, 2012. május 18.)

Ajándék fesztiválnap VOLT-osoknak
FRONTHATÁS – Armin van Buuren helyettesíti Björköt a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban

A holland Armin van Buuren, az egymás után négyszer a világ legjobbjának megválasztott DJ helyettesíti az idén nyáron Zamárdiban Björköt, az izlandi énekesnőt, akinek fellépését a múlt héten mondták le a Balaton Sound fesztivál szervezői. Mint megírtuk, hangszálproblémáira hivatkozva, a Biophilia című legújabb albumát bemutató világkörüli turné lekötött helyszínei közül az elmúlt hetekben Björk már több fellépését is lemondta, és a múlt szerdán vált nyilvánvalóvá, hogy hazánkban sem tartja meg koncertjét. A Biophilia tavaly jelent meg, de a hozzá kapcsolódó turnén – több telt házas koncert után – április közepén, orvosa tanácsára az énekesnő lemondta két Buenos Aires-i fellépését, majd arról tudósított a zenei szaksajtó, hogy Björk nem vesz részt a brazil Sónar Sao Paulo fesztiválon sem. „Akkor még bizakodtunk, hiszen az énekesnő javulásról számolt be Facebook-oldalán, és reményét fejezete ki, hogy minél hamarabb pótolhatja az elmaradt fellépéseket, ezért azt reméltük, hogy a zamárdi koncetet nem fenyegeti veszély” – mondta a Björk fellépésének erlmaradását bejelentő Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője.
Időközben kiderült az is, hogy a megszokottnál egy nappal korábban kezdődik a soproni VOLT Fesztivál. A rendezvény huszadik jubileuma alkalmából ünnepi gálaműsorral kezdi programját: We Love VOLT! címmel két színpadon húsz zenekar és többtucatnyi DJ lép fel. Mindazoknak, akik bérlettel érkeznek a Lövér kempingbe, ez a nap ajándék. A VOLT eddigi történetének legfontosabb szereplői váltják egymást a színpadon. Velünk lesz az Anima Sound System, a Belmondo, a Brains, a Compact Disco, az Európa Kiadó, Kardos-Horváth János, a Kerekes Band, Lovasi András, a Magna Cum Laude, a Moby Dick, a Pál Utcai Fiúk, a Quimby – és még sokan mások.
Az augusztusi Sziget Fesztivál nagyszínpadán – a meghirdetett program szerint – fellép napjaink egyik leglátványosabb taiko, vagyis japán dobos kollektívája, a Gocoo, a brit gitárpop energiákat felszabadító élő produkciója, The Subways, de az óbudai Hajógyári-szigetre érkezik az újkori metálkultúra legfontosabb zenekarainak egyike, a Korn is. Fellép továbbá a nyolcvanas évek végének és a kilencvenes évek elejének legsikeresebb brit gitárpop zenekara, a The Stone Roses is.

Grand Mexican Warlock
Bodóczy Zoltán (Undos) énekes csatlakozása után eklektikus és komplikált, de fülbemászó rockzenéjével a nagyjából négy éve alakult GMW egy csapásra az élbolyban találta magát. Aeons című, 2010 végén kiadott lemezük minden várakozást felülmúlt, és nemcsak a pszichedelikus-progresszív lüktetésre gerjedő vájtfülűek körében. Undos újabban az újjáéledt Seenben is frontemberkedik, hangjának schengeni övezetében itt feszegeti tovább a határokat. A Warlock eközben is nagy erőkkel koncertezik szerte az országban, ha minden igaz, új albumuk is lassan elkészül. Vitán felül áll, hogy egy ilyen banda nevét a túlparton már bevésték volna a rocktörténelem nagykönyvébe. (VOLT, június 28.)

GusGus
Björk kiesett, mégsem marad izlandi szuperprodukció nélkül az idei zamárdi fesztivál közönsége. A reykjavíki elektrokalandorok igényes és csábító tánczenét játszanak már több mint tizenöt éve: ezalatt bejárták a világot, és hatalmas rajongótáborra tettek szert az elgondolkodtató elektronika híveinek körében. A több tagcserét megélt zenekarnak öt tagja van. Közülük talán Högni Egilsson az, aki a legotthonosabban mozog hazánkban, hiszen együttesével, a modern indie folk rockot játszó Hjaltalínnal már többször járt nálunk: fellépett többek között a Szigeten és Emilíana Torrini előtt – aki egy ideig szintén a Gus Gus tagja volt – a Művészetek Palotájában. (Balaton Sound, július 14.)

Lostprophets
Ian Watkins hattagú bandája vérbeli modern rockzenekar, amely mindig kiváló érzékkel törte be a kemény rockzenében uralkodó aktuális trendeket. A walesiek a kétezres évek elején tomboló nu metal viharral érkeztek, azóta pedig egy olyan crossoverbandává csillapodtak, amely sikerrel méretette meg magát a hard rock, a poszt-hardcore, a posztgrunge, az indie, sőt nem meglepő módon – miután láthatóan az énekes egyik szeme sír, a másik haj – az emo világában is. Stílusuk leginkább az Incubuséhoz áll közel, de kapcsolatba hozható a Limp Bizkit fazonjával is. Sopronban az áprilisban megjelent új nagylemezük, a Weapons anyagát tesztelik az egybegyűlteken. (VOLT, június 27.)

Hurts
Tévedett Elly Jackson, a La Roux énekesnője, amikor úgy nyilatkozott, hogy vége van az őket is híressé tevő szintipop reneszánszának: Manchesterben 2009-ben alakult meg a Hurts, amely jelenleg a brit szinti- és elektropop-mozgalom egyik legígéretesebb zenekara. Eddig csak egy nagylemezük jelent meg, a hűvös-romantikus Happiness, amelyről egy csokor dal kislemez formátumban is megjelent. Theo Hutchcraft az album folytatásáról tavaly így vallott: „Majd ha újra depressziósak leszünk! Ez pedig nem igazán fordulhat elő akkor, ha év közben folyamatosan fellépünk, és nagy fesztiválokon játszunk. Lehet, hogy egy előre megtervezett katasztrófa segítene csak rajtunk. Dolgozunk rajta.” (Sziget, augusztus 8.)

(Magyar Hírlap, 2012. május 17.)

Vissza a kezdetekhez
LAPOZÓ – Végre elolvashatjuk Jo Nesbo krimisorozatának nyitó kötét is

Be kell vallanom, Jo Nesbo megvett engem is, kilóra, órák alatt – ahogyan teszi ezt több millió emberrel világszerte. Megvett, gyakorlatilag már akkor, amikor a Vörösbegy című regénye megjelent, s lényegében azóta tartós és mély kapcsolatban állok a norvég íróval. S nem is csak az érdekfeszítő, mindig legalább háromcsavaros krimiregényeivel; hiszen – ahogy sorozatban jelentek meg művei – egy idő után már előre foglalkoztatott, hogy Harry Hole, az oslói rendőr-főkapitányság nyomozója újabb regényében éppen milyen miliőt jelenít majd meg, milyen társadalmi problémát boncolgat… Mert Jo Nesbo ebben igazán nagy. Elvégre morózus, kissé embergyűlölő nyomozó van még a krimiirodalomban szép számmal, olyan is, akit szerzője minden rossz tulajdonsággal felruház, ami egy embernek az íróasztal mellett eszébe juthat – de olyanból azért kevés akad, akinek társadalomkritikája nemcsak felszínes karcolatként, hanem a történet szerves egészeként jelentkezik.
Soha nem értettem, miért a harmadik résztől kezdte fordíttatni az Animus Kiadó a Hole-sorozatot – s ezt a misztériumot a Denevérember elolvasása után sem sikerült megfejtenem –, de amikor a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelent ez a kötet, már a szokásos kis kedvcsináló szövegből kiderült, hogy bizony, ez a széria első kötete. Annyi bizonyos, hogy ez a sztori kicsit más, mint a Vörösbegy óta megismert darabok. A helyszín nem Oslo, hanem Sidney, melegek és drogosok között járunk, bepillanthatunk a látszólag igencsak toleráns ausztrál társadalomban mélyen megbúvó, az őslakosok és a fehérek közötti feszültségekbe. Megismerjük Harry első nagy szerelmét, a norvég Kristint, és megfigyelhetjük kibontakozó románcát az Ausztráliába szakadt skandináv lánnyal, Birgittával… És közben feszülten figyelhetjük, hogyan hajszolja Hole – természetesen ausztrál kollégáival együtt – a könyörtelen sorozatgyilkost…
Jo Nesbótól tudjuk, hogy felettébb érdekli a gonosz természete, s meglátása szerint akkor lehet a lehető legközelebb kerülni ennek megfejtéséhez, ha valakinek sikerül bejutnia egy sorozatgyilkos elméjébe. Az a fajta gonoszság érdekli, „amely, ha előtör, az illető pénzt, időt, energiát nem kímélve törekszik arra, hogy másoknak komoly fájdalmat okozzon. S erre nincs más magyarázat, az ilyen tett egyetlen motivációja az öröm, amit az illető a mások szenvedése fölött érez” (konyves.blog.hu).
A Denevérember ismeretében egészen más megvilágításba kerül a tavaly megjelentetett Leopárd című regény. Ebben a kötetben Harryval először Hongkongban találkozunk, hogy hamarosan – Oslo érintésével – Ruandába, majd Kongóba érkezzünk. És igen, Ausztrália is felbukkan, Birgitta emléke is újra felvillan. A Denevéremberben szép emlékként feltünedező Frognerpark az úszómedencével és a tízméteres fehér ugrótoronnyal itt már kegyetlen gyilkosság helyszínévé válik…
Rengeteg a párhuzam a két kötet között, meglepő azonban, hogy Jo Nesbo gyilkosai egyre brutálisabbak. A Leopárdban megírt kivégzések, a véreskezű belga királyról elnevezett, Lipót almájaként elhíresült kínzóeszköz kegyetlensége különösen sokkoló. Mégsem ezért olvassuk… Mert olvassuk, éjszakába nyúlóan, félbehagyásra képtelenül, hiszen Nesbo egyet nem enged: a figyelmünket elkalandozni…

Jo Nesbo: Denevérember
Petrikovics Edit fordítása
Animus Kiadó, Budapest
384 oldal, 3490 forint

Jo Nesbo: Leopárd
Petrikovics Edit fordítása
Animus Kiadó, Budapest
560 oldal, 3980 forint

(Magyar Hírlap, 2012. május 17.)

Az utolsó csikk...

Esős, szeles, hűvös a reggel. Mint általában munkába menet, ma is a Népligetnél szállok fel az egyes villamosra. Az aluljáróban csak egy hanyag mozdulattal, szinte észrevétlenül – sunyítva és lapítva – vettem el még az imént, ahogy elhaladtam a zöld kis szekrényke, a tároló mellett a Metropol hírújság napi példányát. Félbehajtva, a hónom alá szorítva igyekszem, amennyire tehetem, még ha gyűrve is, megkímélni a csapkodó eső tolakodásától.
Az egyesből az A jelzésű változat érkezik, ennek pedig ez a végállomása, üres szerelvény áll be elénk, mindenkinek jut ülőhely. Ha a megszokott reggeli, otthoni szeánszok nem lettek volna kellőképp hatékonyak, hát íme, a szélkabátomat átjáró szél megtette végre – és végérvényes – ébresztő hatását.
Kicsit bámészkodom, autók állnak meg a pirosnál, gyalogos lesi a zöldet, és egy aktatáskás férfi szalad még utánunk, de a villamos ekkor már nem áll meg, még csak nem is lassít, nem várja be. Mindenkit persze nem lehet, különben még ebédidőben is itt várakoznánk... Majd jön érte is egy másik. Belelapozok a hónom aljában csinosra gyűrt újságba, amely címlapján hirdeti: A hazai családok fele vásárol vasárnap is. Persze, akárcsak mi is, én is, a hétvégét használjuk ki a nagy bevásárlásra, olyankor együtt a család, a gyermeknek is csak ritkán csúszik be iskolai kötelezettség, párommal mi is szabadabbak vagyunk, ráérősebbek; gondot is jelentene, ha nem tehetnénk ezt és így szombaton vagy vasárnap.
Aztán lapozok... A hatodik oldalon, Föld S. Péter tollából ér az arcul csapás: „Odaléptem egy kigyúrt agyú tetoválthoz” – kezdi, s no jó, legyintek, ez még nem én vagyok, már csak tesi adottságaim miatt sem lehetek. Később azonban így folytatja: „Ez a stílus, ez az utánozhatatlan elegancia, több volt az, mint mozdulat: egy életérzés. Ahogyan azt a cigarettacsikket ledobta maga elé a földre. Mit dobta, pöckölte, uram. De úgy, hogy közben egy arcizma sem rezdült. Semmi erőlködés, belülről jött, mint egy érzés. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga” – és így gúnyolódik még néhány bekezdésen át. Hát lapozok... Én meg teszem ezt néhány oldalon át.
Rendben van, rúgjon csak belénk... Nem mintha nem törölte volna már belénk, dohányosokba az utóbbi néhány hónapban mindneki a lábát, s nem, nem mintha nem fényesítette volna rajtunk a cipőjét mindenki, akinek csak kedve támadt... Nem. Nem mintha nem kaptunk volna keresetlen megjegyzéseket mindnekitől, akinek épp nem volt egy használható, mérlegelhető, értékelhető ötlete, s nem jutott eszébe semmi más... Nem. Mert ott van a dohányos – ez a törvényen kívüli állatfaj –, mondhatni kéznél van, amolyan evidenciaszerepbe süllyedve/süllyesztve, töröljük bele szépen a sáros, mocskos csizmánkat, mert az úgy egészséges... Így, ni!
Igen, ott állunk valahol az út szélén, mint a cikkben leírt szituációban is, gondosan kimért ötméternyi távolságban mindenféle civilizációtól, amitől, ugye, el vagyunk tiltva. A törvény erejével... S persze nem szabad dohányzóhelyet kijelölni, így pedig rendes, előíársszerű, normális hamutartókat sem lehet kihelyezni, nincs egy szemetes, amelyben a csikket elolthatnánk. Nem, semmi elemi feltétel nem adott itt, kérem tisztelettel, semmihez... Az emberi méltósághoz a legkevésbé! Hogyan is gondolnánk, hogyan is képzelnénk mi, törvényen kívüliek?!
Én sem szívesen dobom el a csikket, ahogy a történet – minden bizonnyal fiktív – kigyúrtagyú tetováltja sem tenné ezt jószántából. De nem is kérte, hogy hozzák olyan helyzetbe, hogy ne legyen más választása... Mondjuk, próbálkoztam már azzal, hogy kipöckölöm a parazsat a cigarettavégből, és eltaposva eloltom, a csikk füstszűrős részét pedig zsebembe gyűjtöm. No, ez már tetszetősebb, dicséretersebb lenne Föld S. úrnak? Vélhetően nem, mert akkor meg – értékelhető ötlet híján – fanyaloghatna mondjuk akár azon is, hogy milyen büdös cigifüstszagot árasztok mellette a villamoson, amelyen mindekettőnknek jutott ülőhely. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne kihelyezni néhány nyíltszíni, közterületi szemetest, hamutartót, amelybe aztán bele lehetne oltani a csikkeket. De nem, még csak az kéne!
Addig pedig tessék csak köpködni a szemünkbe, okosan és szépen, a felsőbbrendűség hiánytalan érzésével, átszellemülten, kérem, majd mi töröljük...

(Magyar Hírlap, 2012. május 17.)

Szoboravatás

Egy őszi hajnalon kopogtattak a tóthfalusi plébánia ajtaján – legalábbis így tudjuk a túlélők visszaemlékezései alapján. Magyar katonák keresték Szabó Dénes atyát, akit arra igyekeztek rávenni, hogy tartson velük. Győzködték is talán, hogy csak így mentheti meg az életét. Október volt, 1944-es naptár lógott a falon, s már nemcsak sejthető, de köztudott, s nyilvánvaló volt, hogy napokon belül megérkeznek Tito partizánjai. „A plébános a lehetőséget erélyesen visszautasította: nincs mitől félnie, különben is pásztor nem hagyhatja el a nyáját. Azokban a napokban mások is kérlelték, hogy meneküljön el, mert az életére törnek” – idézte fel az eseményeket Botlik József történész.
Tóthfalu egy kis település a Délvidéken, Észak-Bácskában, s lényegében a térképeken is nehéz megtalálni, nem vezetnek erre forgalmas sztrádák, csak egy aszfaltozott út köti össze a külvilággal. A falu névadója Tóth József földbirtokos, a Magyar Országgyűlés képviselője volt, s 1888-ban építtette fel itt nyári kúriáját, majd pedig jelentős adakozással közösséget szervezett maga köré: hetvenkét családnak osztott ki házhelyet, amelyen három esztendő alatt épültek meg a vertfalú ingatlanok; mesterembereket, boltosokat hozott a településre, 1909-re pedig a falu első templomát is megépítette. Méltán tiszteli hát emlékét a település máig is, nemcsak azzal, hogy a nevét viseli, hanem azzal is, hogy a faluban mellszobra áll.
Két évtizeddel a templom megépítése után érkezett meg a településre a falu első plébánosa, Szabó Dénes atya. Tóth József ezt a pillanatot már nem élhette meg; de mivel 1914-ben leszármazottak, törvényes örökösök nélkül hunyt el, vagyona lényegében a falura, és a környező településekre szállt: végrendeletében szinte mindenkinek juttatott valamicskét a javaiból az egyházközségtől a kántorig és a harangozóig, a tűzoltóegyesülettől a nőegyletig. A templom alatti családi kriptában helyezték örök nyugalomra, nyári kúriájában pedig később a plébánia rendezkedett be. Ugyanazon az ajtón kopogtattak hát a magyar katonák 1944 októberében, azon a sorsszerű hajnalon, amelyiken a falualapító is közlekedett, ha gondozott kertjébe indult sétára, vagy ügyes-bajos dolgait intézte, s amelyikhez a település első plébánosa is annyira ragaszkodott, hogy a veszélyek ellenére is a helyén maradt.
Szabó Dénes atya halálának pontos időpontja továbbra sem ismert. Csak annyit tudunk ezekről a tragédiával végződő eseményekről, hogy az új hatóságok már november elején beidézték, behivatták a magyarkanizsai városházára, ahonnan aztán már soha többé nem is térhetett vissza Tóthfaluba. Napokig kínozták – talán agyonverték, talán kivégezték. Méltó sírhelye azóta sincs, csak sejthető, hogy a Tisza és a folyam egyik holtága közötti keskeny földsávban, egy tömegsírban kaparták el földi maradványait.
Alig néhány hete – hogy összekössük a múltat a jelennel, s emlékük tiszteletét a megbecsüléssel –, április legvégén avatták fel a településen Szabó Dénes atya mellszobrát, ifj. Ambrus Imre szobrászművész alkotását, s az ünnepségen részt vett, Ékes Ilona, fideszes országgyűlési képviselő és Schmittné Makray Katalin, a volt köztársasági elnök felesége is. A szoboravatás pedig szemlélteti talán azt is, hogy egy-egy település méretei – ahol élnek – nincs arányban az emberi nagysággal, amit a kiemelkedő egyéniségek magukban hordoztak.
Ma már tehát ott áll Tóth József és Szabó Dénes mellszobra is Tóthfaluban, és együtt kémlelik ők ketten, hogyan boldogul az utókor közös hagyatékukkal; a szántóföldeket, a tájban környezetidegen módon bólogató olajfúró-tornyokat, s a mai plébános, Utasi Jenő atya immár több évtizedes nagyszerű munkájának köszönhetően az összes, a kistelepülésekkel kapcsolatos, belénk rögzült sztereotípiát megcáfoló, egyre pezsgőbb életű falucska mindennapi életét – ott, az aszfaltozott út mentén.

(Magyar Hírlap, 2012. május 12.)

A mérleg nyelvöltögetése

Nem hoztak jelentősebb fordulatot a vasárnapi szerbiai választások. Egyelőre a végleges, hivatalos adatok ismerete nélkül, egyfajta gyorsmérlegként elmondhatjuk: nagyjából marad minden a régiben, a kormányzó koalíción belül lesznek talán némi mozgások, egy-két tárca gazdát cserél, néhány arc eltűnik a közvetlen élvonalból, de azért még így is a pecsenyéje sütögetésére kiválóan alkalmas tűzközelben marad, s a helyét is már unalomig ismert, semmiféle megújulást nem hozó politikusok foglalják el, még csak le sem kell őket porolni/pókhálózni. Szóval a káposzta megmaradt, és a kecske is jóllakott, talán degeszre is zabálta magát.
Magyarán: mindenki nyert, de senki sem gyűzött. Lesznek magyar képviselők is a parlamentben, a Vajdasági Magyar Szövetség öt jelöltje jutott be a törvényhozásba. Rövid időre felsejlett ugyan a remény, hogy talán a hatodik hely is összejöhet... De egyelőre úgy tűnik, hogy mégsem.
A VMSZ vezetésének helyében azonban én egyáltalán nem búslakodnék emiatt, hiszen ez az eredmény öt fontos – öt biztos helyet jelent. S jelzi egyrészt a párt súlyát is az országos politikai palettán. Így tehát azt is, hogy önerőből, saját erőforrásaira támaszkodva – választási szövetségesek nélkül – is képvisel olyan erőt, amelyikkel a szerbiai törvényhozásban komolyan számolni kell. Másfelől pedig nemzetiségi részarányban utal arra is, hogy a délvidéki magyar politikai szervezetek között a mostani kampányban is kiéleződött tűrhetetlenség ellenére is ennek a pártnak sikerült megőriznie vezető szerepét, s gyakorlatilag a vajdasági magyarság szavazatait – kevés kivétellel – begyűjtenie.
Ezzel azonban még nem válik a magyar párt a kormányalakítási tárgyalásokban a mérleg nyelvévé, de szükség esetén, fontos törvények meghozatalában akár érdekérvényesítési – mi több, akár zsarolási – potenciált is jelenthet.
A mérleg nyelvének szerepében – ahogyan legutóbb, úgy most is – a szocialisták, Slobodan Milosevic egykori kispajtásai és csodálói tetszeleghetnek. Akiknek minden mindegy. Csak hatalomban legyenek, mindegy, hogy kivel szövetkezve, mindegy, milyen áron, mindegy, milyen érdekből... Boris Tadic elnök a legutóbbi választások után emelte be a hatalomba a ma már Ivica Dacic vezette Szerb Szocialista Pártot. Akkor is nagy szüksége volt rájuk, mert ha nem sikerül kiegyeznie velük, ők bizony lepaktálnak a radikálisokkal.
A helyzet az elmúlt ciklusban annyit változott, hogy a radikálisok egy része csinosabb ruhát húzott, vagyis vezéralakjaik remekül kitanulták az európai retorikát, és létrehozták a Szerb Haladó Pártot. A vasránapi voksoláson pedig Tomislav Nikolic, a haladók elnöke kiváló megerősítést kapott abban, hogy erős, mint a bivaly – ellenben ezzel az erejével nem tud mit kezdeni. Az elnökválasztáson alig három százalékkal szerzett kevesebb szavazatot, mint Boris Tadic eddigi elnök, a Demokrata Párt vezetője. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy épeszű vajdasági magyar ember nem fog a haladókra szavazni, akkor már csak a Pásztor Istvánra, a VMSZ elnökjelöltjére leadott 2,2 szavazati részarány önmagában is jelentős megerősítést jelenthet Tadicnak.
De bivalyerős Nikolic pártja is: a képviselőházi választásokon ők szerezték a legtöbb szavazatot, 24,7 százalékot. Tadic demokratái valamivel kevesebbet, 23,2 százalékot kaptak. A mérleg pedig akkor ölti ki ránk most ismét gúnyosan a nyelvét, amikor hozzátesszük mindehhez, hogy a szocialisták 16,6 százalékot gyűjtöttek. (Még egyszer hangsúlyozom: ezek nem végleges adatok, de a várható képviselőházi arányokat már pontosan jelzik.) Ők is nyertesei ezeknek a választásoknak, mert ez elsősorban azt jelenti, hogy jelentősen megerősödtek. Akárki akar majd kormányt alakítani, őket kell majd magához édesgetnie.
Én mellesleg a magam részéről a választási eredmények meghamisításának tartom, hogy a voksolást Koszovóban is megtartották. Ez egyszerűen nem más, mint szemfényvesztés. Ehhez kapcsolódva pedig a választási eredmények jelzik azt is, hogy egyelőre mindössze 6,6 százalékos létjogosultsága van Szerbiában annak, hogy Koszovó függetlenségét elismerjék. A szavazatok ekkora részarányát szerezte meg ugyanis a Cedomir Jovanovic vezette Liberális Demokrata Párt, és a köréje szerveződő Fordulat választási szövetség, amelyik egyetlenként mondta ki a kampányban: Koszovó Szerbia számára végképp elveszett...
Ez egy, a vajdasági magyarság szempontjából is kulcsfontosságú kérdés, ugyanis az ország költségvetéséből nagyjából ugyanannyit forgatnak vissza az északi tartományba, amennyit Koszovóra is elköltenek. S teszik ez utóbbit teljesen értelmetlenül, egy illúzió mellett megmakacsolva magukat.

(Magyar Hírlap, 2012. május 8.)

Megfelezett szépirodalmi produkció

Egy balszerencsés alapítványi döntés nyomán az idén megfeleződött a délvidéki vajdasági magyar szépirodalmi produkció. A nagy anyaországi terjesztőcégek sokszor nehezen fogadják a határon túli kis kiadók könyveit, mert nem fizetődik ki nekik kis példányszámú köteteket árusítani, de van ahová az ötvenöt százalékos árrés miatt nem tudjákk beszállítani a kiadvámnyaikat – mondta el a lapunknak adott interjúban Beszédes István, József Attila-díjas délviidéki magyar költő, a zentai zEtna webmagazin és könvykiadó vezetője. A kis könyves műhely profilja teljes mértékben szépirodalmi, s a korábbi években nem egyszer a legtöbb kortárs irodalmi tartalmú címszót jelentette meg a Délvidéken.

– Milyen kiadványokkal készül a zEtna kiadó az idei Ünnepi Könyvhétre?
– Idén négy címszóval leszünk jelen az Ünnepi Könyvhéten. Bozsik Péter A pálinka dicsérete és más történetek, valamint Szögi Csaba Utolsó éjszakánk Velencében című prózakötetével, továbbá Tóbiás Krisztián Túliratok című verseskötetével, illetve a Figurák után kutat című antológiával, amelynek csak fele könyvheti, tehát magyar szerző, például Mihályi Czobor (Fekete J. József), Rajsli Emese, illetve az én művem, hiszen olyan prózafolyamról van szó, amelynek másik felét négy-, illetve hatkezesben három szerb illetve egy angol szerző írta. Ez a könyv, bár csak felében magyar primőr, de arra, a nyelvileg elkülönülő irodalmak között megvalósuló gyakorlatra mutat, amelyet a zEtna elektronikus folyóiratként folytat immáron tizenkettedik éve. Ennek most az ad időszerűséget, hogy idén Magyarország lesz a Belgrádi Könyvvásár díszvendége, s a kiadói programunkban ez a könyvünk köti össze a budapesti és a belgrádi könyves csúcsrendezvényt. Szóval ezeket a könyveket igyekszünk majd bemutatni idei könyvheti programjainkban, a Vörösmarty téri mellett szegedi és balatonfüredi helyszíneken is.
– A négy kötet a kiadói produkció csökkenésére utal. Mi indokolja ezt?
– Ez a produkció egy (másfél) könyvvel kisebb, mint a tavalyi, és fele annak, amellyel optimális esetben szoktunk egy-egy könyvhétre jelentkezni. Sajnos ez a következménye annak, hogy tavaly egyik legfontosabb támogatónknál nem jártunk sikerrel, a Bethlen Gábor Alap sajnos hosszú évek gyakorlatát megszakítva csökkentett mértékben sem támogatta – tíz címszavas – kiadói programunkat. Mivel a zEtna a vajdasági magyar könyvkiadók között az egyetlen, amelynek teljes mértékben szépirodalmi a profilja, s a korábbi években nem egyszer a legtöbb kortárs irodalmi tartalmú címszót jelentette meg a Délvidéken, ez a döntés a vajdasági magyar szépirodalmi produkciót gyakorlatilag megfelezte. Bízom benne, hogy idei pályázatunk esetében nem így történik majd, annál is inkább, mert igyekeztünk ezt összehangolni egy másik projektumunkkal, amely a fentebb említett Belgrádi Könyvvásárhoz kapcsolódik: a Balkán Magyar Irodalmi Klub nevet viseli, és a magyar irodalom szerbiai bemutatásához igyekszik hozzájárulni azon működő kapcsolatok segítségével, amelyekkel magyar, jó részt a Vajdaságban élő, illetve innen származó szerzők rendelkeznek.
– A kis kiadóknak már hosszú ideje gondot okoz kiadványaik foprgalmazása...
– Más a helyzet könyveink szerbiai és más anyaországi piacával. Itthon, ahol a potenciális magyar olvasószám egy nagyobbacska vidéki város lakosságáéval ha vetekszik, kisebb eladóhelyeken bonyolódik az eladás. Egységes terjesztőhálózat híján közvetlenül nekünk kell a könyveket a kereskedőkhöz eljuttatnunk, a készleteket pótolni. Kipróbált partnereink vannak, például Szabadkán – a Danilo Kiš Könyvesház a régi városházával szemben –, Zentán, Magyarkanizsán. Más partnereink is voltak, de vagy tönkrementek, vagy profilt váltottak. Új színfoltot jelentenek a palettán itt is az on-line könyvkereskedések.
– Az anyaoraszági terjesztésbe hogyan tudják bejuttatni kiadványaikat?
– A magyarországi helyzet annyiban különbözik, hogy a Xantusz Könyv Kft.-nek  köszönhetően külön forgalmazónk van. Mi a schengeni határ szerbiai oldalán ugyanis csak vámeljárásnak alávetve tudunk könyveket Magyarországra beszállítani, amihez pedig fogadó partnerre van szükségünk. Nem csak a zEtna, de valamennyi nagyobb vajdasági kiadó is ezt a csatornát használja, ami azért fontos, mert így forgalmazónk könnyebben ki tudja elégíteni a határon túli magyar könyvek iránti keresletet. Mellesleg a Xantusz nem csupán a déli határ túloldaláról származó könyvek, hanem valamennyi határon túli magyar könyv legszélesebb választékát is forgalmazza, juttatja el a könyvesboltokba egész Magyarország területén, illetve azokat nagyobb könyvszakmai rendezvényeken árusítja. Ez így ideális megoldásnak tűnik, az utóbbi időben azonban lelassult az értékesítés, és forgalmazónk helyzete is egyre nehezebb lett. A könyvplázák megjelenésével csökkenni kezdett a független kis könyvesboltok száma, a versenyben maradóknál is olvadni kezdett a fenntartott készlet, így most szélesebb választékot tudomásom szerint csak a Károlyi-palotában működő Gondolat Könyvesház tud felmutatni, és fontos kapcsolati pont maradt a kortárs szépirodalom terén az Írók Boltja is. Eközben a könyvkereskedelmi üzletláncokkal való együttműködés rendkívül hangsúlyos lenne, mondhatni életbevágó, hiszen a könyvpiaci forgalom egyre nagyobb részaránya jelentkezik ebben a piaci szegmensben. Mégis sokszor nehezen fogadják könyveinket, lehet, nem fizetődik ki nekik kis példányszámú köteteket árusítani, de van ahová az ötvenöt százalékos árrés miatt nem tudjuk beszállítani a könyveket. A késedelmes kifizetések, a raktárakban landoló és sérülten visszatérő készletek pedig tovább nehezítik a helyzetet, és mind a forgalmazónak, mind pedig a szintén nem tőkeerősségéről híres kiadóknak is hátránya keletkezik ebből.
– Lát valamilyen lehetőséget ennek a helyzetnek a megoldására?
– Hogy milyen eséllyel bír, nem tudom, sajnos az eddigi tapasztalat nem bíztató, de mindenképp szükség volna a üzletláncokkal való egyeztetésre. Ha ez nem vezet eredményre, fel kell mérni a további lehetőségeket. Forgalmazónk a kiutat a webáruházak és egyéb közvetlen értékesítési formák létrehozásában látja. Erre azért mutatkozik szükség, mert sok könyv alig tud kikerülni a kereskedelembe, s ha ki is kerül, hatékonyan nem értékesíthető. Másik opció a független könyvkereskedelem feltámasztása azon nem kis számú független kiadói vállalkozás, összefogás, vagyis a bálnák között úszkáló kis halak támogatásával, amelyek címszavai, könyvprodukciója a kortárs magyar irodalom tetemes részét képezi, a megjelentetése élvez is már állami, alapítványi támogatást, de amely könyvek a kereskedelembe jutva – pontosabban: többnyire nem jutva – védtelenekké vállnak. Mindenképp el tudnék képzelni egy szélesebb látókörű, a kortárs magyar irodalom iránt nyitottabb könyvpiacot is. Hisz a jövő tehetségek jó része ma még a non-profit kiadóknál állomásozik. Megoldás lett volna a Márai-program terv szerinti folytatása, amely a második kiírás után várhatóan leáll. Ez a forgalmazás terén óriási segítség (lett volna) a kiadóknak, hiszen kiadványaik a könyvtárakba jutottak volna, méghozzá átlagosan kétszáz példányban. Ennek bizonyos elemeit átvette a Nemzeti Kulturális Alap új könyvtámogatási rendszere. Eszerint a kiadott könyvből a támogatás teljes értékét kitevő kötelespéldányt kell beszállítani. Ezek a könyvek - ahogy számoltam, a zEtna olvasóbarát árai mellett akár kétszáz-kétszázötven példány is jelenthetnek egy-egy címszóból –, majd a könyvtárakban landolnak, és ennél jobb helyre nem is juthatnának, viszont ez, legalább is esetünkben, akik a könyvtárellátást nem közvetlenül, hanem könyvforgalmazónk útján végeztük, a nem-online könyvforgalmazás koporsójába az utolsó szöget ütheti.
– A zEtna internetes folyóiratként, webmagazinként indult. Annyira visszájára fordult volna időközben a helyzet, hogy most már a világháló okozza a gondokat?
– Furcsa. Az internet felől közelítettük meg az irodalmi kultúrát, jutottunk el egy közel hetven címszavas konzervatív alakú könyvprodukcióig, s most azt érezni, hogy akár a szépirodalom, akár a nyomtatott könyv sorsának alakulása folytán, vannak események, amelyek folyamatosan szorítanának bennünket vissza, ki a digitális térbe. Ami tőlünk persze nem is áll messze, a zEtna internetes irodalmi folyóirata és elektronikus olvasóterme ma is, immáron tizenkét éve jól érzi magát ebben a térben. A termelési folyamat azonban ma még – és bízom benne, hogy a későbbiekben is – az elektronikus folyóiratpublikációtól a nyomtatott könyvig vezet

(Magyar Hírlap, 2012. május 5.)

Beszédes István: A könyvpiaci bálnák között kishalak is úszkálnak

Krakkói kalandozások

2. rész

Zavros idők voltak (azok is...) történelmünkben, amikor beköszönt az országba az első Jagelló-király: nálunk I., a lengyeleknél III. Ulászló. Ő valójában törvényesen lényegében egy ezredmásodpercig sem, gyakorlatilag azonban négy esztendeig uralkodott az országban (így hát megítélésünkben tulajdonképpen akár egy egyszerű ellenkirállyá is töpöríthetjük, silányíthatjuk alakját… ha épp úgy hozná úri kedvünk...): a Szent Koronát időközben ugyanis kicsempészték Visegrádról, tehát hívei Ulászlót csak egy másik, alkalmi fejdísszel igyekeztek a trónra emelni 1440. július 17-én. Időközben azonban nem egész két hónappal korábban, május 15-én az eredeti, valódi koronával szentesítették más urak az akkor még egészen csöppnyi csecsemő, nem is egészen három hónapos Utószülött László uralkodását. Volt hát kavarodás, históriai katyvasz becsülettel, szó se róla…

Görög csemegebor

Történt pedig négy évvel később, hogy az 1444. november 10-i várnai csatában, vagy röviddel utána (ezt már soha nem tudhatjuk meg teljes bizonyossággal…) Ulászló királyunknak nyoma veszett. S ezzel megszakadt, megtört az uralkodók rendje, nem volt felkenhető, hadra fogható, megkoronázható örökös, s így közel kétesztendei interregnum állt be a magyar trónon. Időközben régensként (ma már akár kormányzónak is mondhatnánk…) Hunyadi János intézte a király nélküli királyság ügyes, s helyenként, esetenként még bajosabb dolgait. Ekkor döntöttek úgy a rendek az 1446. áprilisi országgyűlésen, hogy amennyiben Ulászló király – akinek a csata utáni sorsáról addigra még mindig nem lehetett semmit sem tudni – május 30-ig nem tér haza, nem kerül elő, nem ad életjelet magáról, akkor halottá nyilvánítják, és az utószülött, a kisgyermek Lászlót ismerik el királyuknak.
A II. Piusz néven később pápává is választott (de akkor még „csak”…) Enea Silvio Piccolomini néven sienai püspök – Frigyes császár bizalmasaként – már ekkor is rosszallóan értékelte a fiatal magyar uralkodó életvitelét: „Reggel, alighogy ágyából felkel, görög csemegeborral és cukorba főtt dióval kínálják, mely után misét hallgat, majd amikor termeibe visszatér, terített asztal várja, szárnyas sültekkel és magyar borral. Ebédre mindig legalább tizenhárom fogást és erős osztrák borokat szolgálnak föl, ezalatt bohócok, énekesnők és táncosnők előadásaikkal a király érzékiségére hatnak, míg gyenge elméjét hízelgő udvaroncok a nagyság álomképeivel töltik meg.
Ebéd után a király pihen. Mikor felébred, erős bor és gyümölcsbefőtt az érzékeket új gyönyörökre teszik fogékonnyá. Ekkor a király néha a tanácsosokkal tart megbeszélést, de legtöbbször a városba lovagol kecses hölgyek látogatására. Visszajövet készen találja a vacsorát, mely válogatott gyönyöreivel késő éjjelig tart. És ennek dacára lefekvés előtt újból borral és cukros gyümölccsel kínálják.” Hát, valóban szörnyű… Nemde? S nem is értem, mi kifogása lehetett a derék püspök úrnak a gyümölcsbefőttek ellen…
Is.
Habár tagadhatatlan, hogy a hízelgő udvaroncok és a nagyságról szövögetett álomképek tárgyában II. Piusznak messzemenően igaza volt. V. László uralkodásáról és haláláról már beszéltünk sorozatunk előző részében, de szót váltottunk erről – bizalmasan, sutyorogva – útközben, előbb még csehországi tájakon bolyongva is, s bizony nagyon jól láttuk, hogy neki „köszönhető” az is, hogy a későbbi király, az akkor még ugyancsak gyermek Hunyadi Mátyás a huszita cseh uralkodó, Podjebrád fogságába került…

A Mickiewicz-szobornál

Erről az eseményről, és ezekről az évekről, azok történéseiről sokat (talán a kelleténél is többet…) beszélgettünk, érveltünk és regéltünk is talán kalandtúránk korábbi állomáshelyein megboldogult apósommal, akinek a halála után, az újvidéki nagyszülői ház padlásáról előkerült képeslapgyűjteményének féltve őrzött darabjai alapján jelöltük ki most – legnagyobbrészt olvasmányélményekre alapozott – utazásaink fiktív útvonalát. Mihajlovits Péter (1943–2004) délvidéki magyar biológus, pedagógus – nyugodjék békében! –, jelent történetünkben egy másik képeslapot emel a magasba, s úgy tűnik, csak azért teszi, mert ezzel is jelezni szeretné, hogy nem kell itt túlzottan leragadnunk.
Krakkónak még számtalan más látványossága van…
Oké, rendben, hogy ez itt most a Jagelló Egyetem épülete volt, amit az előző képeslapunkon láttunk, de gyerünk tovább, itt van még Krakkóban például Adam Bernard Mickiewicz (1798–1855), a neves lengyel író-költő szobra is.
Lényegében az egész várost bejárhatjuk akkor is, ha csak a küldeményeket, nyomtatványokat vizsgálgatjuk. Integet is apósom, hogy induljunk, gyerünk már tovább… Nagy szerencse, hogy nem a karomnál fogva akar odébb cibálni, ráncigálni. Itt van például most rögtön a Krakkóból érkezett, sorrendben hatodik képeslapunkon a város barbakánja… Hogy most csak ezt egyet emeljem ki a látványosságok közül. No, persze, ő már könnyen beszél…
Kalandtúránkat mindenképp folytatni kell – nem ragadhattunk le néhány nappal korábban Párágában sem, s nem tehetjük meg most sem ugyanezt, akárki akármit mondjon is, a krakkói Jagelló Egyetem épülete előtt sem –, nem állhatunk meg csak úgy, egykönnyen, illetve könnyelműen.

„Ha messzire mégy, nem búsulok érted,
nem bolondulok, ha szemedbe nézek,
mégis, ha tartósan nem keresel, már
sajog a lelkem, valakit igen vár,
s epedve magamtól megkérdezem:
mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

Ha elváltunk, hasztalanul idézem,
röpke vonásod se bukkan elébem,
máskor meg napokig, nem kell akarnom,
érzem, ahogyan szép arcod kibontom;
s tanácstalan ismét megkérdezem:
mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

Nehéz volt már, de nem jutott eszembe,
hogy terhemet éppen nálad tegyem le;
magam sem értem, céltalan bolyongva,
hogyan érkezem, csak úgy, hajlokodba;
s küszöböd átlépve megkérdezem:
mi hozott el? Barátság – szerelem?

Életedért magamat nem kímélném,
nyugalmadért poklok tüzét se félném;
bár szívemet a hév el nem ragadja,
életed volnék, békéd – egy szavadra.
S tünődve ismét csak megkérdezem:
mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

Ha mellemen parányi kezed töpreng,
valami nyugalom fátyla körülleng,
súlytalan álomnak tetszik halálom,
de fölébredek, magam itt találom,
s riadt szívvel, fönnhangon kérdezem:
mi ez: barátság? Vagy már szerelem?

Amikor neked vallottam e verssel,
látnokok tiszta lelke nem lepett el;
észre se vettem a nagy ámulatban,
honnan a szó, rímére mint akadtam,
s miért hogy a végén megkérdezem:
mi ihletett? Barátság - szerelem?”
(Adam Mickiewicz: Bizonytalanság, Kalász Márton fordítása)

A város és a rangja

Szóval és tettel! Ott tartottunk, hogy megbeszéltük még, mielőtt az uralkodói családról elnevezett egyetem épülete elől, egy cigarettára gyújtva továbbindultunk, hogy bizony beköszöntek hát a Jagellók is a magyar trónra. Egy újabb sarjuk, az a bizonyos második (vagyis a magyar urak által, a Corvin Mátyás királyunknak tett esküjüket megszegve – tehát lényegében elárvulva őt –, a házasságon kívüli kapcsolatából született, de később mégis törvényesített fia, Corvin János helyett trónra segített...) Dobzse László pedig azért fontos most történetünkben, mert tőle kapott egykor délvidéki szülővárosom, Zenta városi rangot egykoron. 1506. február elsejét mutatott aznap a naptár. Hiszen mondtuk szépen: a lehető legtöbbet adta, és a legkevesebbet követelte érte… S valljuk be őszintén: ellenkező esetben nem is válhatott volna belőle törvényes uralkodó; ez pedig már ugyanannak az érmének, vagy aranytallérnak a másik oldala. Nem válhatott volna belőle olyan törvényes király, akit az akkori magyar urak maguk fölé emeltek volna uralkodójuknak.
Ebben a tudatban és meggyőződésben érkezünk most, és állapodunk meg megboldogult apósommal – ahogy sorrendben harmadik krakkói képeslapunk nyomtatott szövege is eligazít bennünket – a „Market Square”-en, a Ryneken, vagyis a tatár pusztítások után felújított, és lényegében mai formáját már akkoriban elnyert piactéren, Mickiewicz, a költő szobra előtt. Nem tudom, hogyan lenne elképzelhető az, hogy két fotográfus készít el együtt, szorgos együttműködésben egy felvételt, a nyomtatvány hátlapjának tanulsága szerint azonban mégis A. Kaczkowski és P. Mystkowski örökítette meg közös felvételén a teret.
Zsolnay Mariettát üdvözölte ennek a krakkói képeslapnak a feladója – a budapesti Felvinci úton, valamikor 1962-ben.
Ez a tér volt (talán nem tűnik túlzásnak, ha azt mondjuk, hogy…) évszázadokon át Krakkó gazdasági és társasági életének központja, az ország nyugati kapcsolattartásának egyik legfontosabb helyszíne. Gócpontja. Ahol összefutottak a szálak… Akárhonnan érkezzenek is! S ahol találkoztak a kereskedők, ahol gazdát, illetve tulajdonost cserélt a portékájuk… Ez volt ugyanis a középkori Európa legnagyobb piactere.
A Wawelre sétálunk innen megboldogult apósommal… Itt áll ugyanis Andrzej Tadeusz Bonawentura Kościuszko (1746–1817), vagyis magyaros írásmódban Kosciuszko Tádé lovasszobra, s azt olvastuk az interneten még indulás előtt, hogy bizony ezt sem szabad kihagyni egy Krakkóban töltött fél nap programjából sem. A képeslapon látható felvételt pedig ismét az imént említett két fotográfus készítette – megint csak együtt. Vélhetően egyszerre nyomták le mutatóujjukkal a fényképezőgép exponáló gombját… Vagy nem csak a szerzői jogok megosztása, megoszthatósága érdekében jegyzik folyamatosan közösen ezeket a felvételeket? Szép kis turpisság lenne… S csak remélni merem, hogy kevéssé hatásos!
Az pedig egy dolog – mondhatjuk talán szimpla érdekességnek is –, hogy ennek a Tádé-gyereknek a nevét a mai napig is megtalálhatjuk Budapest térképén, hiszen a Krisztinavárosban teret neveztek el róla, no de egy egészen másik történelmi vonatkozását világítja meg az a tény, hogy a lehető legtávolabbi kontinensen pedig az ő nevét viseli a földrész legmagasabb hegycsúcsa…
Az Orosz Birodalom ellen indított 1794-es lengyel felkelés vezetőjének nevét 1840-ben Paul Edmund Strzelecki lengyel felfedező ragasztotta rá Ausztrália 2228 méteres hegyére, vagyis a Kościuszko-csúcsra, amely körül azóta már kialakult a Kościuszko Nemzeti Park is. Pedig ez a nemesi családból származó, a piarista szerzeteseknél képzett, majd a varsói katonai akadémiára iratkozó fiatalember – hogy úgy mondjuk most itt megboldogult apósommal egyetértésben – ellenkező irányba, egy másik, ámbár ugyancsak távoli kontinens felé tekintgetett: George Washington katonájaként – ezredesi rangban – vett részt az amerikai függetlenségi háborúban, s tette ezt olyan sikeresen, hogy 1783-ban a dandártábornoki előléptetését a Kongresszus szavazta meg. Így hát 1794-ben már az Amerikai Egyesült Államok állampolgáraként állt a II. Katalin orosz cárnő megszálló hadserege ellen indított lengyel felkelés élére. Emlékezetes fogadalmát pedig, miszerint „sikerre viszi az ügyet a megszálló orosz és porosz csapatok ellen”, itt tette Krakkóban, nem véletlen hát az sem, hogy állítottak emlékre szobrot…

(Folytatjuk)

(Magyar Hírlap, 2012. április 28.)

A névtelen idióta

Még egy bő hétig, május 6-ig látható a szegedi REÖK-ben, vagyis a Regionális Összművészeti Központban az Art of John Lennon című kiállítás – Egy beatzenész rajzai: A „Michael-Andreas Wahle, német magángyűjteményből kölcsönzött anyagból összeállított bemutató (...) rögtön elárulja, hogy ez esetben nem annyira a zenész, mint inkább a karikaturista kerül a középpontba.” Így, a kiállítás finisében, néhány nappal azelőtt, hogy a REÖK munkatársai elkezdik leszedni a pannókat, talán már nem leszek ünneprontó, ha szóvá teszem, hogy...
Szóval: személyes sértésnek vettem, hogy a kiállítással összefüggésben, a különféle lapokban – és elsősorban az interneten – megjelent ismertetőkben, előzetesekben, ajánlókban többször is és kitartóan leírták annak a névtelen nullának, annak az idiótának a nevét, aki New Yorkban, 1980. december 8-án megölte a liverpooli gombafejűek akkor már évek óta szólókarriert építő zeneszerzőjét és dalszövegíróját, a zenész, költő és képzőművész John Lennont.
Ez azért is bosszantó, mert már évek (évtizedek?) óta van a nemzetközi sajtóban egy ki nem mondott, szigorú etikai szabályok közé soha fel nem jegyzett, mégis kiválóan működő hallgatólagos megállapodás, miszerint ennek az utolsó utáni szemétnek, Lennon gyilkosának a nevét nem írjuk le. A férfi ugyanis azzal magyarázta tettét, hogy a zenész meggyilkolásával akart világhírnevet szerezni magának. Hát ne adjuk meg neki azt az elégtételt, és ne hitelesítsük tettét így, harminc esztendő múltán még csak azzal sem, hogy John Lennonnal egy lapon, egy napon leírjuk ennek a hogyishívjáknak a nevét...

(Magyar Hírlap, 2012. április 26.)

Féláron a 20. Szigetre
Fronthatás. Az idén két nagy fesztiválunk is jeles jubileumához érkezett

Azt hiszem, én most beindítom a bizniszt: holnaptól a Vaterán, a Teszvesz.hu-n, a Facebookon, interneten és e-mailben forgalmazom az elmúlt évben összegyűjtött Szigetes ereklyéimet. Talán még a józsefvárosi piacon is standot bérlek... Hiszen eddig tizenötször vettem részt a fesztiválon, de legalább harmincat-negyvenet tudok bizonyítani, annyi ereklyét, emléktárgyat, ketyerét és csecsebecsét (de még mihaszna szórólapot is...) gyűjtöttem össze.
Mindezt persze nem kell túl komolyan venni, csak azért jutott most eszembe, mert a Sziget Kulturális Szervezőiroda bejelentette: május elejétől  ötven százalékos kedvezményt kap – a helyszíni hetijegy árából – minden olyan hűséges fesztiválozó, aki igazolni tudja, hogy legalább három korábbi Szigeten részt vett. „Szeretnénk, hogy a jubileumi fesztiválon minél többen együtt ünnepelhessünk. A mi ajándékunk e jeles alkalommal az, hogy jelentős kedvezményt kínálunk a hűséges látogatóinknak” – mondta Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője a rendezvény sajtótájékoztatóján.
A jubileumi, 20. Sziget jelentős kedvezményével azok élhetnek, akik a fesztiváli emlékeket összegyűjtő Mienkasziget.hu című blogoldalra olyan relikviák fotóit, a Szigeten készült fényképeket, vagy emlékezetes történeteket töltenek fel, amelyek bizonyítják, hogy a feltöltő gyakori, visszatérő vendége volt az elmúlt években a rendezvénynek. A kedvezménnyel, illetve annak feltételeivel kapcsolatban minden fontos tudnivalót és további részletet is megtalálhatnak az érdeklődők ugyanezen a honlapon. Az ötvenszázalékos „hűségkedvezmény” mellett pedig idén is él az elmúlt években nagy sikert aratott csoportos diákkedvezmény, amivel ugyancsak féláron juthatnak belépőhöz a jelentkezők.
A jubileum legnagyobb kedvezményét pedig azok érhetik el, akik minden kétséget kizáróan igazolni tudják: az összes eddigi Szigeten részt vettek. Nekik ingyen lesz a huszadik. Ezért is gondoltam arra, hogy ez így már megér egy bizniszt...
S ha a féltve őrzött ereklyéimet idén még nem is dobom piacra, érdekes dolog eljátszani a gondolattal, vajon mennyire vernék fel a liciten például az 1996-ból ránk maradt Pepsi-kartonpohár árát, amelynek alját a Therapy? együttes tagjai látták el kézjegyükkel... De ettől eltekintve is valóságos kincsesbánya ez a honlap, hiszen már eddig is olyan dolgok kerülnek elő a fesztivál történetéből, amelyeknek olykor már a létezéséről is megfeledkeztünk.

Hadouken!
Az idén ugyancsak huszadik jubileumát ünneplő VOLT Fesztivál vendége lesz a brit Hadouken! formáció, amely 2006-ban alakult Leedsben. Az együttes legutóbb a For The Masses című albumával mutatta meg a „helyes irányt”. Láttuk már őket a Szigeten, most nyáron pedig Sopronban örvendezhet az egyre népesebb hazai rajongótáboruk.

Katy B
Ugyancsak az Egyesült Királyságból érkezik a soproni VOLT Fesztiválra Baty B, akinek mintegy százezer rajongója van a Facebookon, s több millióan látták klipjeit a YouTube-on. Karrierjét a kétszeres brit zenei díjas és háromszoros Mobo-díjas Ms. Dynamite egyengeti, aki egy emlékezetes közös koncerttel is támogatta fiatal pártfogoltját.

Gossip
Négy stúdióalbum, emlékezetes fellépések a világ legnagyobb fesztiváljain, figyelemre méltó slágerlistás helyezések. Ez a rövid mérlege az évezred eleje óta aktív, a modern indie-rock nagycsaládjába tartozó, de elsősorban a dance-punk irányzathoz köthető együttesnek. Jó tudni, hogy az idei BalatonSoundot is meglovagló trendhuszárokat korunk egyik legvagányabb női előadója, Beth Ditto vezeti.

Paul Kalkbrenner
Az idén nyáron Zamárdiba, a Balaton Sound fesztiválra érkezik a hazai partikörökben is mérhetetlenül népszerű Berlin Calling című film sztárja, Paul Kalkbrenner. Az európai technokultúra legaktuálisabb és legfelkapottabb DJ-producere nem ismeri az alkotói válság fogalmát, neve már évek óta a legnívósabb elektronikus zenei rendezvények headlinere. Fellépéseire lényegében már a meghirdetés pillanatában elfogynak a belépők.

dEUS
A képzőművészekből alakult antwerpeni együttes muzsikája olvasztótégely, amelyben békésen megfér a free dzsessz, a new wave, a noise rock, az avantgard rock, a folk-rock és sok minden más. Tom Barman és csapata várhatóan az idei Szigeten is tökéletesen reprodukálja majd a lemezeiket egyszerre működtető dühöt és melankolikus hangulatot.

Amon Amarath
Jól ismert bandának számít a skandináv metálkultúrában járatosak körében az öttagú Amon Amarth. Őrületes, energikus, ugyanakkor dallamos death metált játszanak, letaglózó indulóik az északi mitológia hőseiről és vikingekről szólnak. Történetük során olyan metálistenekkel turnéztak együtt, mint a Children of Bodom, a Dimmu Borgir, a Marduk vagy az Enisferum.

Enter Shikari
A brit csapat az idei Hegyalja Fesztiválon is nyomul Flash Flood of Colour című új albumával. Az elektronic, dubstep, trance és drum and bass elemekkel, valamint a rock és a metal alműfajaival játszadozó fiatalok a 2003-as start óta szinte minden mozdulatukkal meglepetést okoztak, új stílust teremtettek. Zenei hibridjüket gyakran elektronicore néven emlegetik.

Kosheen
A brit trip-hop, drum and bass együttes, a Kosheen lesz az augusztus végi Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) egyik sztárvendége. Az együttes legutóbb 2007-ben járt a városban, ekkor adták ki harmadik, Damage című albumukat, azóta viszont piacra dobták a legújabbat is. Bár a rajongók már rommá hallgatták, az Independence dalai és a korábbiak között a Hide U című pertárdát is elsütik majd.

(Magyar Hírlap, 2012. április 26.)

A Simple Plan együttes Kanadából érkezik a VOLT Fesztivál színpadára

Ismerkedés a délvidéki borászatokkal

Amikor egy évvel ezelőtt megjelent a Határtalanul Programiroda felhívása szakképző iskolák számára, a fővárosi Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola azonnal partneriskolát keresett magának. A programiroda adatbázisából a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolát választották ki, amelyik örömmel fogadta a megkeresést. A két iskola igazgatója Szegeden személyesen is találkozott, ekkor kellett a projekt témáját meghatározni, és az utazások időpontjában megállapodni.
A témaválasztás nem volt egyszerű, mert egy közös terméket kellett létrehozni. A szabadkaiak ajánlották a boros témát, mivel a Vajdaság és a Szerémség híres bortermő vidék. A fővárosi diákok javasolták, hogy – az iskolai tananyaghoz kapcsolódva – erről üzleti tervet készítsenek. A pályázaton az iskola kétmillió- kétszázhatvanezer forint támogatást nyert, amit a negyvennyolc diák és hat tanár ötnapos szerbiai, illetve négynapos magyarországi utazására és szállásra használhattak fel.
A pedagógusok alaposan felkészítették diákjaikat az együttműködésre: a közös történelmi múlt, kultúra mellett a toleráns viselkedés szabályaira is fel kellett hívni a figyelmet. Az öt napba igyekeztek a lehető legtöbb programot belezsúfolni: délelőttönként borászatokat látogattak, valamint találkoztak Maurer Oszkár ismert borszakértővel is, akit nagy élvezettel hallgattak Mátyás király híres boráról és a borkészítés technológiájáról. A diákok borcímkét terveztek, és pavilonterveket készítettek a borok értékesítéséhez, de jutott idő városnézésre is, hiszen a legtöbben most jutottak el először Szabadkára. Felkeresték a zentai csata emlékhelyét és a horgosi Bartók-házat is. A nevezetességek mellett megtapasztalták a magyarok kisebbségi helyzetét, a többnyelvűséget nemcsak a városban, hanem az iskolai órákon egyaránt.
A két iskola igazgatója testvériskolai megállapodást kötött, amelynek keretében további utazásokra, valamint tanárcserére is sor kerülhet. Az utazásokról készült rövid videók elérhetők a Varga István iskola honlapján: www.viszki.hu/website.

(Magyar Hírlap, 2012. április 26.)

Humanizmus

Véget kell vetni az öldöklésnek a szudáni-dél-szudáni határvidéken - jelentette ki tegnap Barack Obama amerikai elnök. Ismerve az amerikaiak humanizmusát, úgy tűnik, hamarosan gazdát cserélnek a kimeríthetetlen szudáni kőolajtartalékok is.

(Magyar Hírlap, 2012. április 24.)

Holnapig még érdemes a Lyrida-meteorrajt lesni
Tavaszi csillaghullás hazánk felett

Holnapig figyelhető meg hazánkból az egyik legrégebben ismert meteorraj aktivitása, amely maximumát vasárnap hajnalban érte el. A Magyar Csillagászati Egyesület honlapja szerint a Lyridák az egyik legjelentősebb meteorraj. Vélhetően ezt figyelték meg már Krisztus előtt 687-ben Kínában is, amikor feljegyezték: „eső módjára hullottak a csillagok”.

(Magyar Hírlap, 2012. április 24.)

Kivert kutyák

Nem vagyok büszke arra, hogy dohányzom.
De nem is látok benne semmi olyasmit, amit szégyellnem kellene.
Többször is megpróbáltam már leszokni, több-kevesebb ideig abba tudtam hagyni, a rekordom három hónap volt, de emlékszem több, két-három hetes kísérletre is, amikor nem gyújtottam rá.
De aztán ismét.
Április elseje óta teljes szigorára emelkedett a dohányzási törvény, vége a türelmi időszaknak, aki hanyagul és meggondolatlanul rágyújt (ugyanott, ahol már régtől fogva megszokta...), azt pedig súlyos büntetésekkel fenyegeti a jogszabály. Nem kis eufemizmus van azonban abban, hogy a verdiktet úgy nevezik: a nem dohányzók védelméről szóló törvény.
Eufemizmus.
Mert ez a jogszabály már rég nem a nem dohányzókról szól. Sőt, jómagam is – de biztosra veszem, hogy a dohányzók többsége is – támogatna egy olyan szabályrendszert, amelyik valóban a nem dohányzókat, a gyermekeket, a kismamákat védi. Bármikor, fenntartások nélkül. De ennek az életszerűtlen és betarthatatlan törvénynek, amellyel most kell szembesülnünk, már semmi köze sincs hozzájuk, meggyőződésem szerint ez csakis a dohányosok megalázásáról, megszégyenítéséről szól.
Mert nézzünk csak körül... Mit látunk?
Emberek toporognak cigarettával a kezükben félrelökött szemeteskukák, kontérek mellett, mint a kivert kutyák – mert öt méternél közelebbre már nem is mehetnek, jobban tartanak tőlük, mint a leprásoktól –, ilyen-olyan „kijelölt dohányzóhelyeken”, amelyek többségén az alapvető civilizációs minimum sem adott. Rendben, most már tavaszodik, de a törvény hatályba lépésekor még hidegben, fagyban kellett toporognunk, vert bennünket az eső, és átjárta ízületeinket a hideg szél. Valóban olyanok vagyunk, mint a kivert kutyák. (Habár Apáti kolléga sokkal durvább hasonlatot is tud mondani...)
Arra pedig, hogy a dohányzásnak évszázados, sőt évezredes kultúrája van világszerte, már ne fecséreljünk szót, az egy egészen másik téma lenne, amibe most terjedelmi okok miatt sincs helyem belefolyni. Ez cserélődött most fel a szemeteskuka bűzére és a konténerre – amelybe a kultúrát beledobták.
De az legalább kultúra. Volt. Ami most van, az pedig a megszégyenülés. Éz az a duplacsavar, amelynek révén a dohányossal nyomatékosan éreztetik: semmibe veszik. Őt. Szokásait. Szenvedélyét – akármennyire káros is legyen az. (Hiszen, végső soron, az ő döntése...) Csak azt nem értem, miért hiszi bárki is, hogy ebben a helyzetében a kivert kutya elégedett lehet bármivel is, majd vidáman tapsikol, vagy, hogy bárki is örömmel fogadja, hogy ilyen megalázó helyzetbe hozzák. Ugyanolyan érthetetlen ez, mint amilyen életszerűtlen a törvény.
Azok az emberek ugyanis, akik április elseje óta már ott toporognak a hanyagul kijelölt, lepusztult dohányzóhelyeken, megalázottan, és egyelőre még csak káromkodnak, szidják a kormányt, meg a törvényt előterjesztő politikusokat – vagy fizetik a büntetést, és akkor még szaftosabbakat mondanak –, előbb-utóbb majd voksolni mennek. És minden statisztika azt mutatja, hogy a dohányosok Magyarországon még mindig nagyon sokan vannak... Talán el kellene gondolkodni azon is, hogy érdemes-e ilyen lezser könnyedséggel, egy hanyag mozdulattal, ennyire egyszerűen odadobni ennyi szavazatot a koncon marakodó ellenzéknek.

(Magyar Hírlap, 2012. április 21.)

Ellentmondások a Munkácsy-kép körül

Megküldte tegnap lapunknak a Munkácsynak tulajdonított, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban őrzött, A kis Jeanne című festményről annak megvásárlásakor, 2007-ben, Boros Judit művészettörténész által készített szakvéleményt Szatmári Imre megyei múzeumigazgató. Mint megírtuk, a PestiSrácok.hu (PS) internetes oknyomozó blog szerzője fogalmazott meg kételyeket azzal kapcsolatban, hogy a huszonnyolc millió forintért megszerzett mű nem a világhírű magyar festő, hanem Arthur Chaplin, „egy harmadrangú Munkácsy-tanítvány” alkotása.
A Festményvizsgálat.hu munkatársa, Végvári Zsófia, aki a cikk szerint a vizsgálatokat irányította Békéscsabán 2009-ben, írásban nyilatkozott. Kérésére nyilatkozatát szó szerint közöljük: „2009-ben felvételt nyertem az ELTE Művészettörténeti Intézet doktori iskolájába a Munkácsy Mihály művészetének kutatása a XXI. század csúcstechnológiai eszközeivel című témával. A kutatás célja az volt, hogy átfogó adatbázis létesüljön Munkácsy festészetéről és anyaghasználatáról. A téma feldolgozásához 2009 tavaszán kutatási engedélyt kértem a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumtól a Munkácsy festmények természettudományos vizsgálatára. Az engedélyt megkaptam. Ugyanebben az évben a Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy anyagára is kértem kutatási engedélyt. A kapott lehetőségen belül több festmény röntgenvizsgálatát is elvégeztük. [...] 2011 kora nyarán doktori témát cseréltem. Sajnos a békéscsabai vizsgálatok eredményeiről nem nyilatkozom.”
Ellentmond ennek, hogy Szatmári Imre lapunknak tegnap azt mondta: a képet 2009 óta senki sem vizsgálta. A múzeumigazgató nem tud arról, hogy a PS szerzője megkereste volna az intézményt, de tavaly szeptembertől az idén március 31-ig nem ő volt a múzeum igazgatója. A blog azt írta: „Többször kerestem a múzeum illetékeseit, akik gyakorlatilag leráztak a kellemetlen kérdések hallatán.”

(Magyar Hírlap, 2012. április 21.)

Kamu Roland

„Nem vagyok buzi, de Mick Jaggert nem utasítanám vissza” – a kedvenc jelenetem a Hair című filmben, amikor ez a mondat elhangzik. „Damut börtönbeli erőszaktól féltik” – hirdette tegnap címoldalán a Bors. Nem kell ahhoz börtönbe csukni, én sem vagyok buzi, de hozzák csak elém ezt a Kamu-gyereket, helyben megtoldjuk.

(Náni néni nünükéje, 2012. április 21.)

BÉKÉSCSABA KÖZADAKOZÁSBÓL VETTE MEG A VITATOTT EREDETISÉGŰ FESTMÉNYT
Zajlik az élet Munkácsy körül

Egy Munkácsy Mihálynak tulajdonított festmény eredetiségével kapcsolatban fogalmazott meg kételyeket a PestiSrácok.hu (PS) internetes oknyomozó blog. A PS cikke szerint vélhetően nem a világhírű magyar festő műve a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum által 2007-ben huszonnyolc millió forintért nagyrészt közadakozásból és gyűjtésből megvásárolt, A kis Jeanne című alkotás, s valószínűsíti azt is, hogy a kép Arthur Chaplin munkája. Utóbbi Munkácsy Mihály franciaországi műtermében kezdte pályafutását. A honlap szerzője szerint nagy a valószínűsége annak, hogy „egy harmadrangú Munkácsy-tanítvány képéért fizettek tízmilliókat a szegény békéscsabaiak”.
A PS meg nem nevezett békéscsabai informátoraira hivatkozva említi, hogy egy festményvizsgálattal foglalkozó cég munkatársai jártak a múzeumban, és az ott őrzött összes Munkácsy-képet – mind a kilencet – megvizsgálták. „Mit kereshettetek a szakemberek múzeumi darabok körül, amikor azok eredetiségéhez eddig kétség sem férhetett?” – teszi fel a kérdést a szerző.
Tegnap megkerestük a festményvizsgálattal foglalkozó Tondo Kft. egyik munkatársát, aki ugyancsak részt vett a munkában: a PS által felvetett kételyeket csak tovább fokozza, hogy a szakértő az aláírt titoktartási záradékra hivatkozva utasította el a nyilatkozattételt.
Szatmári Imre megyei múzeumigazgató lapunknak a kép eredetiségét firtató kérdéseire válaszul megküldött közleményében tegnap úgy fogalmazott: „Sajnáljuk, hogy hozzá nem értő, alaptalan, buta okoskodásokkal jó szándékú, önzetlen emberek bizalmát próbálják egyesek felelőtlenül megrendíteni. Munkácsy Mihály A kis Jeanne című festményén természetesen minden szükséges vizsgálatot elvégeztettünk, a kép eredeti. Sok szeretettel várunk minden kedves múzeumlátogatót a Munkácsy Mihály Múzeumba. Nézzék meg eredetiben az eredeti Munkácsy-képet!”
Amerikában értük utol telefonon Pákh Imrét, az ismert műgyűjtőt, aki 2007-ben egymillió forinttal támogatta a kép megvásárlását. „Én egyelőre kitartok a véleményem mellett, hogy ez egy eredeti Munkácsy-kép, de pozitívan állok hozzá ahhoz, hogy mások is véleményt mondanak ezekben az ügyekben, mert úgy jó, ha zajlik az élet Munkácsy körül” – mondta lapunknak Pákh Imre.

(Magyar Hírlap, 2012. április 20.)

Alexis Brasseur (jobbra) adta el az addig ismeretlen festményt

Nyári bulimenetrend
Ákos mesterhármassal készül az idei fesztiválidényre

Mesterhármassal ünnepli az idei fezstiválszezont Kovács Ákos: a Kossuth-díjas előadóművész fellép a tavaly minden korábbi rekordját megdöntő soproni VOLT Fesztiválon, majd Zamárdiban, a Heineken Balaton Sound úgynevezett „bemelegítő napján”, július 11-én, és végül a fővárosi Sziget Fesztivál nulladik napján, augusztus 7-én, ahol a megszokottnál bővebb repetroárral, egész estés programmal lép közönség elé.
A Sziget Fesztivál az idén jubilál, ez lesz a sorrendben huszadik rendezvény. A jubileum miatt kevésbé a köldöknéző nosztalgiázást, mint inkább a trendi zenekarok felvonultatását tűztük ki célul” – mondta tegnap lapunknak Vető Viktória, a Sziget Kulturális Szervezőiroda sajtófőnöke. Ennek jegyében a szervezők újabb adag zenekar fellépését jelentettek be a minap, köztük a brit szintipop műfajának egyik legígéretesebb zenekarát, a Hurtsöt, valamint Nagy-Britannia egyik legizgalmasabb és legigényesebb rockzenei produkcióját, a The Horrorst, de vendégünk lesz a Hajógyári-szigeten a napokban épp a legújabb lemezén dolgozó Placebo is. Talán az augusztus 6-i fesztiválnyitásig végeznek is a felvételekkel...
Az utóbbi években már egyre nagyobb jelentőséggel és hangsúllyal vannak jelen a nyári fesztiválszezonban a gasztrónimiai rendezvények. Ezek sorában mindenképp a legnagyobbak közé tartozik a tavaly megújult Gourmet Fesztivál, amelyet a Millenáris Parkban tartanak június 7. és 10. között. Itt nemcsak az ízek, fűszerek, illatok kényeztetik majd az ínyenceket, hanem – mint a szervezők ígérik – minden este zenei program is gazdagítja majd az élményt, a kora délutáni órákban pedig, valódi családi programként, gyermekprogramokkal várják a legkisebbeket és a szüleiket.

Ákos szerint David Guetta előtt is létezett elektronikus zene

Animal Collective
Az amerikai Animal Collective július 15-én lép fel Zamárdiban a Balaton Sound fesztiválon. A csoport egyedülálló stílusa csak a hetvenes évek meghatározó német kísérleti rockzenekaráéhoz, a Can profiljához hasonlítható. A baltimore-i kollektíva tagjai külön-külön is elismert művészek, közülük a legnagyobb szólókarriert Noah Lennox futotta be, aki eddig négy lemezt adott ki Panda Bear néven.

Björk
Az izlandi Björk minden idők egyik legkarizmatikusabb és legtitokzatosabb alternatív popsztárja. Abból az országból érkezik július 15-én Zamárdiba, a Heineken Balaton Sound fesztiválra, ahol legalább annyi kiváló együttes és előadóművész jut egy főre, mint gejzír vagy vulkán. Művészetét nem lehet egyetlen műfaji kategória szerint meghatározni, hiszen szinte minden olyan elemi csodát magába foglal, amit a rock, a dzsessz, a folk, az elektronika vagy a klasszikus zene világában elragadónak talál a közönség.

The Stone Roses
A nyolcvanas évek végének és a kilencvenes évek elejének legsikeresebb brit gitárpopzenekara, a legendás Madchester-mozgalom úttörője volt. Fennállásuk ideje alatt mindössze két albumot készítettek, amelyek közül a kultikus, 1989-es, cím nélküli lemezt a brit zenetörténet legfontosabb és legnagyobb hatású alkotásai között tartják számon. Tavaly októberben, több mint tizenöt évvel feloszlásuk után jelentették be a Stone Roses tagjai, hogy újra összeállnak, s alig telt bele néhány hónap, máris aláírták szerződésüket a Sziget Fesztivál szervezőivel: augusztus 8. és 13. között ők is itt lesznek a Hajógyári-szigeten.

Korn
Már csaknem húsz év van a Korn mögött, amelyik máig is az újkori metálkultúra egyik legfontosabb zenekara, munkáira rajongók milliói és előadók generációi hivatkoznak. A kilencvenes évek közepén a nu metal jegyében több tízmillió lemezt adtak el, két Grammy-díjat nyertek, és nem utolsósorban halhatatlan slágereket írtak, mint a Blind, a Freak on a Leash vagy a Falling Away From Me. Zenéjük sokat változott az új évezredben, de a jellegzetes kornos hangzás – amelyből a Sziget Fesztiválon kapunk majd bőséges ízelítőt – mindmáig örök és elpusztíthatatlan.

Faith No More
A nyolcvanas–kilencvenes évek legnépszerűbb alternatív (funk)metálzenekar többször járt nálunk, és minden esetben emlékezetes koncerteket adott a magyar rajongóknak. Mike Pattonék útjai 1998-ban különváltak, de 2009-ben – néhány szuperhakni erejéig – újjáalakultak, felléptek például a Szigeten is. Úgy tűnik, a lendület továbbra is kitart, s bár vadiúj számokra nemigen számíthatunk tőlük, a június 28-i, soproni nagyszínpadi fellépés garantáltan megtapad majd a memóriánkon.

Iggy Pop and The Stooges
Néhány évtized távlatából mára a Hegylakó készítői is beláthatják, hogy komoly hiba volt nem James Newell Osterbergnek (alias Iggy Pop) adni a film főszerepét. A rockikon, aki feltalálta a stage divingot, a villantást és a mogyoróvajas testmasszázst, minden valószínűség szerint a kérlelhetetlen idő legszívósabb ellensége. Az 1968-tól üzemelő The Stooges és elpusztíthatatlan frontembere a punkrock-hőskor és a későbbi csapatok világhírű zajkeltőire is óriási hatással volt. Június 27. és 30. között ők is felszántják a VOLT nagyszínpadát.

(Magyar Hírlap, 2012. április 19.)

Budapesten landol a Nightwish
Szimfonikus metál nagyzenekarra hangszerelve

Franciaország, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország és Ausztria után, jövő vasárnap, vagyis április 29-én, a Papp László Budapest Sportarénába is ellátogat, a hazánkban már visszatérő vendégnek számító finn zenekar, a szimfonikus metálzene egyik kiemelkedő képviselője, a Nightwish. Az együttes lemezbemutató turnéjának, az Imagianerum World Tour egyik állomáshelye a főváros, ahol ízelítőt kaphatunk majd – az új albumra fokozottan jellemző – egyedien változatos hangzás- és stílusvilágból.
Időközben, amíg a finnek koncertjére várunk, megjelent az Imaginaerum egy újabb kiadása: az album dalai nagyzenekarra hanszerelve. Az együttes rajongói oldala ugyanis arról számolt be a minap, hogy a múlt héten új formában – 2CD+DVD változatban is – megjelent az anyag.
Az új kiadás dallistája nem tér el az eddigiektől, a második CD azonban a dalok nagyzenekari verzióját tartalmazza. Ráadásul a DVD mintegy kilencvenperces műsoridejében az Imaginaerum album és film elkészítésének kulisszatitkait és a Storytime című dal videoklipjét is megtekinthetjük.
A billentyűs-dalszerző Tuomas Holopainen úgy nyilatkozott az albumról, hogy a szokásos inspiráló hatásokon – mint például a Pantera, Hans Zimmer, Danny Elfman, Ennio Morricone, Van Halen és Christy Moore – felül, az Imagianerumra nagy hatással volt Tim Burton munkássága, valamint Neil Gaiman és Salvador Dalí művei is. Az albumon hallható Turn Loose the Marmaids című dal valójában egy kelta ballada átdolgozása, a tizennégy perces Song of Myselfet pedig Tuomas kedvenc költőjének, Walt Whitmannek az azonos című verse ihlette.
A The Crow, the Owl and the Dove az egyetlen olyan dal az albumon, amelyet a basszusgitáros, Marco Hietala írt, ami azért különösen érdekes – Tuomas szavaival élve –, mert a lemez legpopposabb dalát a banda legmetálosabb tagja szerezte. Összességében tehát az Imagianerum a Nightwish eddigi legváltozatosabb albuma, s – ahogy a turné eddigi helyszínein az már bebizonyosodott – a legszínpadiasabb is. A Metal Storm internetes magazin azt írta fellépésükről, hogy olyan, mintha a korábbi Dark Passion Play album csupán egy előfutára lett volna az igazi Nightwishnek.
A jövő vasárnapi koncerten  a Papp László Budapest Sportarénában előzenekarként fellép még a Battle Beast és az Eklipse zenekar is.

(Magyar Hírlap, 2012. április 19.)

Májusi ismerkedés Maszkuráék Sztárzsenijével az Akváriumban

Sztárzseni címmel, sorrendben harmadik albumával jelentkezik a tavasszal a „sajátos ízű szövegeiről és egyedi stíluskavalkádjáról” ismert alternatív popegyüttes, a Maszkura és a Tücsökraj. Az új lemez anyagát május 3-án mutatják be az Akvárium klubban. Az album tíz új saját zeneszámot és egy feldolgozást tartalmaz – utóbbiban Lovasi András Szívrablás című dalát értelmezte újra a zenekar. A csapat 2007 februárjában alakult, az énekes-harmonikás-dalszerző Maszkura és négy fiatal zenész összefogásával. Maszkura zenei pályafutását Erdélyben kezdte – szülővárosában, Marosvásárhelyen –, majd 2005-ben Budapestre költözött. Zenéjük alternatív popzene, mégis egyfajta egyedülálló keverék, amelyben helyet kap a swing, a latin, a hip-hop, a funk, sőt még a csárdás is.

(Magyar Hírlap, 2012. április 19.)